Ma reggel már mondta Lillácska, hogy nem akar oviba menni, s én se menjek dolgozni. Hiába, korán volt még. Sírt is szegénykém indulás előtt, de éreztem, hogy ez olyan "megpróbálom, hátha mégsem kell menni" sírás volt. Igyekeztem nem figyelembe venni ezt a tiltakozást, s csak meséltem, hogy az alvótársul választott nyuszi már mennyire kíváncsi az ovira. Végül időben odaértünk. Ebben az oviban úgy van, hogy 5-től lehet vinni a gyerekeket, s 1/2 7-ig a tornateremben "gyűjtik" s ott lefektetik őket. 1/2 7.kor aztán mindenkiért jön a saját óvó nénije, s elviszik a gyerekeket a saját csoportszobájukba. A később érkezők pedig már egyenesen oda mehetnek. Sajnos nekünk legkésőbb 1/4 7-re oda kell érnünk, hogy a buszomat elérjem, amivel dolgozni megyek. Így aztán elaludni már nem tud (mondjuk nem is akarna) Lillácska, viszont be kell mennie, s csendben lenni a tornateremben. Odaértünk, levettem a kabátját, cipőjét, elköszöntünk egymástól, s már vitte is a dadus néni. Ma pont a mi dadusunk volt az ügyeletes, legalább őt már ismerte. Nem sírt, bár azt akarta, hogy én vigyem be, de én oda már nem mehettem be. Onnantól aztán nem tudom mi történt. Sokszor eszembe jutott, vajon most mit csinálhat az kicsi lányom?
3/4 4-re értem érte az oviba. Kint voltak az udvaron (akik még ott voltak. Amikor meglátott futott elém, s ugrott a nyakamba. A "mi " óvó nénik is ott volt még, s elmondta, hogy az evést és öltözködést még bizony gyakorolni kell, de amit evett azt szépen tisztán ette. (Valahogy ez egészen másként hangzott, mint ahogyan tegnap a másik óvó néni mondta)Aztán biztatott, hogy majd megtanulja, csak látszik rajta, hogy eddig otthon volt, s ki volt szolgálva. Azt is elmondta, hogy mondókáztak, s Lillácska kijavította, hogy nem jól van a könyvben a mondóka, mert mi másként tanultuk. Szóval ez olyan dicséret féle volt.
Nos, aggódós anyuka egy kicsit megnyugodott. Lillácska hazafele elmesélte, hogy voltak sétálni, "megkerültük az egész óvodát".
Köszönöm szépen a sok kedves hozzászólást!! Bízom benne, hogy holnap is sikerül időben és sírás nélkül megérkeznünk. S remélhetőleg hamarosan én is megszokom az ovis életet.
2 megjegyzés:
A Lányok olyan jól megfogalmaztak mindent! Teljesen normális amit most mindketten átéltek! Azt már nem is ismétlem (csak kicsit), hogy Te legyél az erősebb, hogy nagyon szuper módszer a figyelem elterelése, hogy teljesen természetes módon "dühös a világra" és első sorban Rád KisLilla! De figyeld csak meg, Ő már régen imádni fogja az ovit,a közösséget, de a Te anyai féltésed Téged örökké elkísér. .. és ezt kell "megregulázni", mert ahogy Krisssz is írja, teljesen leveszik rólunk a mi rezgéseinket! Ez nem könnyű dolog, de Neked is sikerülni fog!!!! ... és szerintem igen, nagyon jó dolog, hogy kiírod magadból, mert megtapasztalod, hogy mi mindannyian, akik már a gyerekeinkkel ezen a koron túl vagyunk, ugyanúgy izgultunk, ugyanúgy nem voltunk tökéletesek, mint minden más anya! De nem ez a fontos a gyerekeinkkel való kapcsolatban, hanem az, hogy szeressük Őket, s ezt Ők tudják! Ez a legeslegtöbb, amit egy életen át adhatunk Nekik!
Szeretettel gondolok Rátok és egyre könnyebbedő napokért szurkolok!!!
Látod, látod! A másik óvónénire figyelj inkább. Igen Lilládnak gyakorolnia kell még sok mindent. De majd belerázódik. És a mondóka, hát az eszméletlen lehetett, ahogy helyesbít... Figyeld csak meg, egyre könnyebb lesz. Neked is, és persze Neki is. Az előző bejegyzésedben írt alkalmatlanságodat pedig FELEJTSD EL! Honnan vetted azt a butaságot, hogy aki császárral szül, az nem jó anyuka! Legszívesebben megráztalak volna. Annyira nem számít ki hogyan szül, tud-e szoptatni vagy sem... Nem attól leszünk-vagyunk jó anyukák! És ahogy megismertelek, Te igenis NAGYON JÓ ÉDESANYA VAGY! Úgyhogy fel a fejjel, és most két nap csak a Tiétek. Használd, élvezd ki! Jövök továbbra is Hozzád (ez nem fenyegetés akar lenni). De azért rajtatok tartom a szemem! Egy szurkolótok
Megjegyzés küldése