Nem voltam fanatikus rajongója, de nagyon kedveltem. Szerettem a zenéjét, a táncát. Még a személyiségét is. Kamaszkoromban kitapétáztam a szobám falát a képeivel. Aztán ahogy felnőttem, már nem igazán volt időm ilyesmire. A különböző negatív kritikákat, botrányos eseményeket amik körülötte zajlottak persze én is hallottam, de nem akartam elhinni őket. Bennem az adakozó, jótékonykodó, dalaival üzenetet hagyó, ragyogó táncos képe élt tovább. Nem hittem el azt sem, amikor a rádióban meghallottam, hogy Michael Jackson elhunyt.
S mégis ez történt. A show nem folytatódott. A világturné elmaradt. Készült viszont egy film. Egy koncertfilm? Dokumentumfilm? Szerettem volna megnézni. S Apa elvitt ma a moziba. S megnézhettem. Láthattam a meg nem valósult koncertet. S láthattam Michael igazi, emberi arcát. Nem egy kerekesszékes, mankós, lezüllött sztárt láttam, hanem egy energikus táncost. S az ünnepelt sztár nem osztogatott parancsokat, nem ragaszkodott rigolyásan dolgokhoz, hanem kért, s mindent megköszönt. S vele is nagyon tiszteletteljesen bántak. Érdekes volt bepillantani ebbe a világba.
S a show elmaradt. Miért nem engedte Isten, hogy megvalósuljon ez a hatalmas produkció? Ezt mi nem tudhatjuk. A film viszont forog a mozikban 2 hétig. S ebben is üzen Michael. S úgy gondolom, szép emléket állít neki. Azt a Michael Jacksont láthatjuk benne, akit minden rajongója látott a személyében. Az igazi embert.
S most eszembe jutott még Béluska. A 3 éves kisfiú, akivel a Bethesda Kórházban találkoztam, amikor gyakorlaton voltam ott. Béluska májátültetésre várt. Később a Híradóban hallottam, hogy a műtét megvalósult, s a költségeket Michael Jackson állta. Hát ezt az embert veszítette most el a világ.
THIS IS IT
