Rendszeres olvasók

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tati Pitti Design. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tati Pitti Design. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 8., kedd

Anyák Napja

Pénteken volt az oviban Anyák Napja. Lilluka nagyon izgatott volt. S míg tavaly csak Apának énekelgette a dalokat, amikkel készültek az oviban, hogy anya meg ne hallja, addig idén már én is kaptam előzetest a műsorból. Még azt is elárulta, hogy sok ajándékot is készítenek, de azért hagyott egy meglepetést. "Egyet nem mondok el, jó anya." Jól sikerült az előadás. Nem kíméltek bennünket az óvónénik, jól megsirattak minket a gyerkőceink által. Volt olyan vers, amit minden kisgyerek az édesanyja ölébe kucorodva mondott el. Szem nem maradt szárazon. Szóval szép volt. Fotó nem készült, mert nem kamerán keresztül akartam végignézni a szereplést.
Így most korábbi fotókból alkottam, de mindegyiken én is rajta vagyok. (Hű, ez is ritka ám!)

Tatiana .Love U Mom című készletét használtam fel, amit most 40%-os kedvezménnyel vásárolhattok meg itt.

Mutatom a készletet:


S az oldalaim:





Szép napokat mindenkinek!

2012. április 4., szerda

Tatiana húsvétja

Még mindig nem késő beszerezni a húsvéti készleteket! 
Tatina ráadásul 30%-kal olcsóbban kínálja a legújabb húsvéti kitjét. Mutatom az előnézeti oldalát:


Itt vásárolhatjátok meg: Digi Style Designs

Ezek pedig az én oldalaim. Ismét teljes profilból egy nagyon friss fotó Lillukáról.





Szép napokat mindenkinek!

2012. március 19., hétfő

Fiúknak

Most elsősorban a fiús anyukáknak, apukáknak, mamáknak papáknak ... ismerős scrapbookosok figyelmét hívom fel Tatiana legújabb készletére. A kit címe ugyanis "Only boys". Azt hiszem ez sok mindent elárul, de azért természetesen megmutatom az előnézetet is. Íme:



Érdemes ellátogatni a boltba, s körülnézni a  Tati Pitti Designer polcain, mert most mindegyik készletét 30%-os kedvezménnyel kínálja.
Ha pedig szeretnétek megnyerni ezt a fiús kollekciót, akkor írjatok Tatina blogjára.

Oldalaim elkészítéséhez 2 scraptársam fotóját "vettem kölcsön" a scrapbook. hu oldaláról. Hiába, ez mégis fiúknak készült kit. Remélem tetszik majd nekik.




Szép napokat mindenkinek!

2012. január 31., kedd

Zene, zene, zene

A zene az kell... Ismeritek ezt a dalt a híres musicelből?
Nem is tudom van-e olyan ember, aki ne szeretné a zenét. Valamilyen stílust biztosan mindenki kedvel. S milyen jó is legalább hallgatni. Na és aki zenélni is tud....
Lillácska nagyon szerette már egész kicsi korában hallgatni a gitárszót,



furulyázni pedig saját maga is megpróbált.



Az oldalakat Tatiana Crazy for music című kitjével készítettem.




Ha tetszik, itt megvásárolhatjátok: digi stile designs
vagy, szokás szerint meg is nyerhetitek, ha ellátogattok Tatiana blogjára, ahol egy a kitből készült QP csomagot is letölthettek ingyenesen.

Szép napokat mindenkinek!

2012. január 10., kedd

Egy kis vidámság

Jó ideje nem alkottam már Tatiana készleteivel. Lehet, hogy most baba mellett sem lesz sok időm rá, de azért megpróbálkozom újra aktív csapattag lenni Nála.

Máris mutatom legújabb készletét, melynek címe: "Just Happy"



Kapható: Digi style designs (40%)

Az én két vidám oldalam ilyen lett.





Ugye nem felejtettétek el, hogy Tatiana minden új készleté megnyerheti az, aki kommentet hagy az oldalán. Most is egy hetetek van erre. Látogassatok el Hozzá, hátha rátok mosolyog a szerencse.


Szép napokat mindenkinek!

2011. augusztus 13., szombat

Utazás

Itt a nyár, s bár az időjárás nem túlságosan kegyes hozzánk, azért azt hiszem mégis ez a nagy utazások ideje. Tatiana egy nagyon aranyos collab kittel jelentkezett, amit nagyon jól felhasználhattok utazásos képeitekhez. "Szerzőtársa" Pati Araujo. Így néz ki a közös mű:






A sok szép papír külön is:
 




Ez pedig az én oldalam. Igaz, a kép nem idén készült, s valójában nem is léptük át  a határt. Tatiana elemei azonban nagyon megfogtak (mindig is szerettem a földgömbös, térképes...készleteket), s ezekhez ez a kép kívánkozott.






S mint máskor is, most is van egy hetetek arra, hogy megjegyzést hagyjatok Tatiana blogján, s akkor meg is nyerhetitek a készletet. Szerintem érdemes!


Szép napokat mindenkinek!

2011. július 17., vasárnap

Színesban

Tatiana nagyon kedves volt velem, így még nem búcsúztam el Tőle véglegesen.
Mutatom is legújabb alkotásaimat "Fun life" című készletével.





A készlet már a boltokban:
digistyle design, digiscrapshop-mcd, and scrappindigikreations
 

Szép napokat mindenkinek!

2011. június 2., csütörtök

Baby girl coming

Több, mint 4 éve már, hogy megszületett Lillácska. Mostanában sokszor jut eszembe az a csodálatos pillanat.
Most, hogy Tatiana "Baby girl coming" készlete megjelent, ismét elővettem a legelső fotókat, amiket Róla készítettünk.






A készlet pedig így néz ki. (Hamarosan fiús változata is megjelenik, figyeljétek Tatiana blogját, ahol egyébként most is lehet nyerni.)



Boltok: digistyle design , digiscrapshop-mcd (45%),   scrappindigikreations (40%)




Szép napokat mindenkinek!

2011. május 17., kedd

Sweet little princess

Hoztam egy igazán lányos készletet. Tatiana Sweet Little princess kitje valódi kislányos remekmű. Na, persze azért sok más is kihozható belőle. Mutatom is a készletet. Íme:





A boltok, ahol a készlet kapható: digistyle design , digiscrapshop-mcd , scrappindigikreations

S az én oldalaim:






Szép napokat mindenkinek!

2011. április 19., kedd

Sweet Hope by Tati Pitti Designer

Tatiana új készlete ismét a múltba röpített. Valahogy a kit Lilla régi babás fotóira irányította a figyelmemet.
Sweet Hope a készlet címe, de a nyuszi mellett sok szép virág és rózsaszínes lilás elem található benne.
Nekem tetszik. Mutatom:


Megvásárolhatjátok ezekben a boltokban: DSD; MCD (35%); SDK

S most is van lehetőség arra is, hogy megnyerjétek ezt a készletet. Ehhez szokás szerint el kell látogatni Tatiana blogjára, (ahol egy freebie is vár mindenkire) s ott hagyni egy üzenetet. Ezután már csak figyelni kell, hogy május 1.-én kié lesz a nyeremény.


Most pedig mutatom a két oldalamat.



Szép napokat mindenkinek!

2011. április 5., kedd

Fkete és fehér

Bár tudjuk, színes a világ, a fekete és fehér mindig is nagyon elegáns párosítás lesz. Ilyen készletet alkotott most Tatiana is. Címe:   Love in Black and White



Kapható: DSD;   M.C.D.; SDK

 S íme az oldalaim.


Ezt a fotót már jól ismeritek. Újra elő kellett vennem.



S ahogyan már megszokhattuk, Tatiana ismét játékra hív. Aki ezen a héten megjegyzést hagy a blogján, megnyerheti a fekete-fehér kitjét. Sok szerencsét!

Szép napokat mindenkinek!

2011. március 21., hétfő

Tavaszi készlet Tatianatól

Tatiana ismét egy szép tavaszi, virágos készlettel jelentkezett.





Az egyik oldalamat ginynek készítettem. Az általa felajánlott piros ruhás fotó már régóta várakozik nálam. Valahogyan szerettem volna felhasználni a készletben rejlő sok szép papírt is, így ez az oldal született.



Másik oldalam pedig egy kis erdei mese. 


A készletet megvásárolhatjátok ezeken a helyeken: DSTMCD (35 %-os kedvezmény; SDK (40%-os kedvezmény)
S van esély ismét arra, hogy megnyerjétek a készletet. Ehhez látogassatok el Tatiana honlapjára.

Szép napokat mindenkinek!

2011. március 4., péntek

Szafari

Ugye Ti is szeretitek az állatokat? Én mindig szerettem állatkertbe járni (bár ez nem volt túl gyakori esemény). Most azonban, hogy köztünk van Lillácska, teljes létjogosultsága van az állatkerti sétáknak. Röpke 4 éve alatt már ellátogattunk a Fővárosi Állatkertbe, kétszer Veszprémbe, voltunk a Tropicariumban, s a Budakeszi Vadasparkban is. Az itt készült fotókból állítottam össze a következő oldalt.

Először azonban Tatiana készletét mutatom, amivel állatok közé hív bennünket.
A készlet címe: Expedition Safari


Kapható: DSD; SDK; MCD


S íme itt az állatos oldalam.


A másik oldalam pedig tavalyi nyaraláson Ipolytarnócon készült fotók felhasználásával jött létre. Vagyis ezek nem igazi vadállatok, de azért igazán élethűek. Ugye?



S ha megtetszett Tatiana készlete, nemcsak megvásárolni lehet, hanem meg is nyerhetitek a szokásos módon. Ehhez látogassatok el a blogjára.

Jön a tavasz, irány az állatkert!

Szép napokat mindenkinek!

2011. február 12., szombat

Valentin nap

Közeledik Valentin nap, amit mi nem ünneplünk, valójában én nem szeretem ezt az átvett szokást.
A designerek azonban sorra jelentik meg a témában a készleteiket. Így tett Tatiana is.
 Time of  Love a készlete címe


Megvásárolhatjátok a szokott helyeken. (Érdemes mindegyik boltba bekukkantani, mert árleszállításokkal találkozhattok.)

DSD; MCD; SDK


Így aztán elővettem újra az esküvői fotóinkat, s ezeket alkottam.



Szép napokat mindenkinek!

2011. február 7., hétfő

Parkban

Úgy tűnik Tatiana is inkább a jó időre szavaz. Nem régiben megjelent havsa készletét ugyanis máris egy nyári kit követi. Címe: "Sunday in the park"




Íme az oldalaim.





A készletet ezeken a helyeken vásárolhatjátok meg.  DSD; MCD Digi Scrap Shop; SDK
Ha azonban ellátogattok Tatiana blogjára, s ott rendszeres olvasóként hagytok egy üzenetet a héten, akár meg is nyerhetitek.

Szép napokat mindenkinek!