Névnap

Rendszeres olvasók

2010. február 16., kedd

Édes tavasz

Előző bejegyzésem hozzászólásaiból úgy tűnik, nem nagyon van aktív látogatója blogomnak. Így nem is teszem fel a kérdést, hogy milyen változás látható rajta.
Elárulom. Kicseréltem egy blinkit. Ahogyan korábban már írtam Cheri újraszervezte a csapatát. Nekem meg egyre kevesebb időm lesz, mivel hamarosan lejár a GYES-em. Így aztán a gyönyörű vintage készlettel alkotott oldalaimmal elbúcsúztam a Dream Big Designs-től. Mégsem bírtam nyugodtan maradni. Olvastam egy olyan kedvező CT felhívást (a készletek pedig nagyon aranyosak) aminek nem tudtam ellenállni. S már másnap pozitív választ kaptam. Így tagja vagyok Kristi csapatának. Mindössze egy oldalt kér készletenként (amik olyan édesek, hogy nem lehet ellenállni), s 3 galériába kell az oldalakat feltölteni, de azt is mi magunk határozzuk meg, hogy melyikbe. Szóval szuper feltételek. S még valami, de erről majd később.

Most akkor mutatom azt a készletet, ami ma jelenik meg Kristi boltjában. Tele van cuki nyuszikkal.


Ez a tavaszváró oldalam készült belőle.



Az új készleten kívül eddig Kriszti 2 régebbi kitjével is alkothattam már. Mutatom ezeket is sorban. A címre kattintva eljuthattok a boltba. Ráadásul most nagyon kedvező áron, mindössze 1 dollárért megvehetitek.

Az első egy igazi lányos kollekció. "About a Girl"


Íme az én "girl"-öm.


A másik pedig egy macis készlet. "So Beary Sweet"


Ebből egy macis oldalt készítettem, melyhez a fotót Secima fotóiból vettem el. Remélem nem haragszik érte.



Mára ennyit.

Szép napot mindenkinek!

2 megjegyzés:

Kovaxka írta...

Időnként nem árt a változás! :) Nagyon aranyos oldalakat csináltál, és gratulálok az új CT-hez! :)

Secima írta...

Dehogy haragszom, nagyon örülök, hogy felhasználtad a macik fotóját. :) A bal oldali Fülike, a másik pedig a párja Barnika. :)