Rendszeres olvasók

2009. október 23., péntek

Őszi mese

Ahogy tegnap megígértem, megmutatom azokat az oldalakat, amiket a Cewe kihívására készítettem.
 3 héttel ezelőtt az volt a feladat, hogy olyan oldalt készítsünk, amiben minél több természetes elemet alkalmazunk. Erre a kihívásra saját természet fotóimat vettem elő, s abból alkottam ezt az oldalt.



A következő kihívás pedig 3 héten keresztül folyt, illetve ez a hét a záró. A 3 hét során olyan oldalakat kellett alkotnunk, amik összefüggenek egymással, egy folytatólagos mesét mondanak el. Ehhez Krissz minden héten adott egy letölthető őszi freebiet, amit saját maga készített. Így a harmadik hétre már egy csodaszép őszi készlettel is gazdagabbak lehettünk.Köszönet érte Krissznek itt is.
Nos, én nem igazán meséltem, inkább egy igaz történetet mondtam el. S azt sem szavakkal, hanem képekkel. Lilla 2007 tavaszán született, így ez a 3. őszünk együtt. A 3 hét során egy-egy év őszén Róla készült  fotót foglaltam oldalba. Az első oldalon Lilluka még majdnem elveszik a zsákjában, 2008-ban már diót szed, idén pedig már szüretelt. A második oldalamon látszik az első oldalam kicsiben, a harmadikon pedig az első kettő.
A második oldal az, amit a múlt vasárnap Krissz kisorsolt. A nyereményből vásárolt kincseket mutattam be tegnap.
Ilyen hosszú bevezető után íme a képek.



 




Szép napokat mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: