Rendszeres olvasók

2009. augusztus 24., hétfő

Olvasni jó!

Olvasni jó! Én legalábbis már gyerekkoromban is szerettem olvasni. S nagyon örülök neki, hogy Lillácska is szereti a könyveket. Sokat olvastat, s Ő maga is "olvas". Bár már gondolkodtam rajta, hogy ezt vajon genetikailag örökölte-e, mert sajnos az én kezemben nem igazán lát könyvet. Csak akkor tudok leülni olvasni, ha már este nyugodtan alszik az ágyikójában. S azt is be kell vallanom, hogy a scrapbook bizony az olvasástól veszi el az időmet.
S hogy most miért írtam ezt le? Mert Giny, Noncsi és eagleszem is kíváncsi lett arra, mit olvasok én most. Illetve egészen pontosan, egy játékra hívtak. A játék lényege, hogy a jelenleg olvasott könyv 161. oldalának 5. mondatát másoljuk be, aztán adjuk tovább a stafétát 4 embernek.

Most egy zsidó orvosnő leveleiből összeállított életrajzi regényt olvasok. A leveleket főleg gyermekeinek írta 1943-44-ben a Gestapo börtönéből. Tudom, nem felemelő téma, de mindig érdekeltek a zsidóüldözéssel kapcsolatos történetek.
A könyv címe: Martin Doerry: "Megsebzett szívem" Lilli Jahn élete 1900-1944



161. oldalának 5. mondata pedig a következő:
"Tudom, nem kell Neked hangsúlyoznom, hogy ez az élmény és ez a sorsfordulat neki is kemény vívódásába került, százszor kérdőre vonta magát, de végül mégis szívvel-lélekkel, minden idegszálával igent kellett mondania erre a szerelemre."

Akiknek szeretném továbbadni a stafétát:
Christine
Elizakitti
Jociandi
sztrega
Timo

Búcsúzóul még annyit, hogy Cheri blogján egy freebiet talál aki oda látogat. A legújabb kitje ugyanis tele volt Desney figurákkal, s ezt végül nem merte áruba bocsátani (szerzői jogok), a figurák nélküli készletet viszont közkinccsé tette.

Szép napot mindenkinek!

5 megjegyzés:

T írta...

Nagyon köszi, hogy gondoltál rám. igencsak megleptél!!:D:D:D

Sztrega írta...

Naháát! Nagyon örülök neki, köszönöm szépen! Átvettem a stafétát. :-)

Christine írta...

Koszi hogy gondoltal ram!

Eliza Kitty írta...

Én is köszönöm. Egy pár bejegyzéssel le vagyok még maradva, de legkésőbb hétvégén én is tovább adom a stafétát!
Kedves tőled!!!

erzsocica írta...

Én is köszönöm, kedves tőled! Van még pár bejegyzés, amivel le vagyok maradva, de utánna én is tovább adom a stafétát!