Rendszeres olvasók

2009. április 10., péntek

Így kezdődött....

Mármint a scrapbookozásom. Avagy: hogyan fertőződtem meg a scrapbookkal?
Egy ideje már foglakoztat a gondolat, hogy ezt is le kellene írnom. Tudjátok, rendszerező típus vagyok. Szóval évek múlva, amikor az emlékeim már homályba vesznek, innen vissza tudom majd olvasni hogyan is kezdődött.
Most még friss az emlék. Két évvel ezelőtt kaptam nővéremtől ajándékba egy üres scrapbook albumot. Akkor még nem is hallottam erről. Mikor megkérdeztem Tőle, hogy az igazából mit jelent, annyit mondott, hogy képeket szoktak ragasztani bele, úgy, hogy más képekkel és egyéb kiegészítőkkel díszítik. Így aztán elkezdtem a fotóim mellé, témában odaillő képeket ragasztgatni, s így telt be a 24 oldalas albumom. Tavaly névnapomra pedig kaptam nővéremtől néhány általa készített kiegészítőt, s pár fénymásolt oldalt a scrapbookról. Ezeken a fénymásolatokon honlapok címét is megtaláltam. S mikor egybe belekukkantottam, akkor jöttem rá, hogy bizony nem egészen jól értelmeztem én ezt a dolgot.
S egyre több scrapbookos oldalt találtam. Csodaszép képekkel. Na, de nekem ez nem megy! Sem kézügyességem, sem időm nincs erre. S ekkor találtam rá digitális formára. Hurrá! Elkezdtem tehát megismerkedni a Photoshop programmal. Később megtaláltam Krisssz oldalát. Innenn rengeteget tanulok azóta is. S nézegtem Kata gyönyörűséges oldalait. S Tőle is sokat tanulok. (Bár a GIMP leckéket nem olvastam). A freebiek gyűjtése az Ő blogjának olvasásával kezdődött nálam. Sok szép oldalt látogattam már, rengetek dolgot begyűjtöttem. Aztán elérkezett a pillanat, amikor kipróbáltam önmagamat. Jelentkeztem a Scrapbookozz velünk októberi kihívására. S amikor elindult az új honlap, a Scrapbook, akkor már egyre több időt foglakoztam az új hobbimmal. S bár erre többnyire csak az éjszakai órákban jutott időm, mégis úgy érzem, hogy feltölt. Kikapcsol. Örömmel tölt el. Talán kicsi önbizalmat is ad.
Az új honlapon pedig nagyon jó kis csapatot találtam. Ismerkedem a többiek gyönyörűbbnél gyönyörűbb alkotásaival, s már több játékban is részt vettem.
S hogy miért pont most írok erről?
Mert ma újabb állomáshoz érkerztem. Mi is történt eddig? Összefoglalom.
  1. megismerkedem a scrapbook digitális formájával
  2. tanulni kezdem a photoshop program alkalmazását
  3. gyűjtöm a freebieket
  4. készítek egy oldalt egy kihívásra
  5. részt veszek több scrapbookos játékban
Ma pedig : elkészült ez első freebie-m!
Na jó, azért nem olyan nagy szám, csak néhány háttér papír. Egy kicsit játszottam a színekkel.

Ha valakinek mégis megtetszene, innen letöltheti.

Szép napokat kívánok mindenkinek!




3 megjegyzés:

Kata írta...

Nagyon jó hogy leírtad :)
Örülök, hogy nekem is részem lehetett benne.
A papírkészletért köszönet, már le is töltöttem. (Vigyázz, mert ez lehet hogy egy újabb függőség kezdete ;) )

Kriszta (hozak) írta...

Ismerősek a kezdetekrő leírt érzéseid.
És gratulálok a legújabb scrapbookos állomásodhoz. Nagyon ügyes vagy! : )))

Névtelen írta...

Thank you! Your blog post will be advertised on the DigiFree Digital Scrapbooking Freebie search engine today (look for timestamp: 28 Apr [LA 07:00pm, NY 09:00pm] - 29 Apr [UK 02:00am, OZ 12:00pm] ).