Rendszeres olvasók

2009. augusztus 13., csütörtök

Ez + az

Cheri új készletéből egy másik QP oldalt is készítettem. Most ezt mutatom meg, s természetesen ez is letölthető.




Mutatom még egyszer Cheri készletét is.




Cheri egyébként megint kitalált valamit. Az utóbbi időben szinte mindegyik új készletét egy hétig letölthetővé tette a blogján. Most pedig vendég CT tagságot írt ki. Itt olvashatók a részletek.


Mutatok egy blog candyt is. Különlegessége, hogy ez egy magyar blog candy. Nagyon szép a nyeremény, nem hiába találkoztam már vele sok blogon én magam is.

Tedd ki a blogodra a lenti képet és linkeld hozzá a Scrap.hu Vadvirágos réten című cikkét. Majd küldj egy e-mailt a blogod linkjével és a neveddel együtt a kitclub@scrap.hu címre.

A játék augusztus 20-án zárul, az addig beérkező blogok között sorsolást tartunk, a szerencsés nyertes pedig szabadon választhat magának egy virág csomagot és egy tasak miltonkapcsot.






Pár bejegyzéssel lejjebb mutattam meg azokat a gyönyörű oldalakat, amiket Secima adott fotós kihívására Lilla fotójából készítettek nekem. Idő közben még egy oldalt kaptam. Kiegészítettem vele a gyűjteményt. Köszönöm Dtimynek.


Végül pedig egy személyes hír. Karynnál augusztus 9-én járt le a vendég tagságom. Ő azonban felajánlotta, hogy szeptember végéig meghosszabbítja. Természetesen elfogadtam. Vasárnap már mutathatom az új készletével készített oldalaimat.

Szép napokat mindenkinek!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Thank you so much for this Freebie. I want to let you know that I posted a link to your blog in Creative Busy Hands Scrapbook Freebies Search List, under the Quick Page(s) post on Aug. 14, 2009. Thanks again.

Katica írta...

Szia!!!!
Vár rád egy meglepi nálam :-D